Szörnyen boldog család teljes mese


Szörnyen boldog család teljes mese

A brit-német családi animáció hazánkban 2017 november 2-án került mozivászonra. Egy átlagosnak tűnő család életébe nyerünk bepillantást, ahol persze valójában semmi nem átlagos. Wishbonék 2 gyermeket nevelnek. Fay, a kamaszlány most ismerkedik az első szerelem érzésével így természetesen a tanulásra jut a legkevesebb ideje, ami eredményein is mindinkább meglátszik. Öccse Max, épp az ellentéte, egy valóságos kis eminens, emiatt az osztálytársak gonosz piszkálódásának gyakori céltáblája. Frank, a családfő minden idejét a munkájának szenteli, folyton hulla fáradt és nincs energiája a családra. Emma, az anyuka egy csőd szélén álló könyvesboltot igyekszik működtetni, emellett széthullóban lévő családját is megpróbálja összetartani. Közös kikapcsolódásként egy halloween bulival szeretné meglepni szeretteit. Pechjükre a Vámpírságok jelmezkölcsönzőbe térnek be álarcokért. Az üzlet történetesen a hírhedt Drakula grófé, az eladó pedig nem más, mint a szláv gyermek mesék rettegett boszorkánya, Baba-Jaga. A páros valódi szörnyekké változtatja a zűrös négyest, akik csak akkor nyerhetik vissza régi énjüket, ha megtanulnak összefogva, igazi családként harcolni egy közös célért.

Szörnyen boldog család teljes mese, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ha tetszik a mese, oszd meg!


Meselink könnyedén:

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 5.0/5 (1 vote cast)
Megtekintések:  499 views
Mesekategóriák:  Teljes mesék